Home / Kvíz / Modul 1-Lecke 2-Esettanulmány 3

Modul 1-Lecke 2-Esettanulmány 3

H, egy 37 éves, Irakból érkezett menekült férfi azzal a kéréssel kereste fel a befogadóállomás szociális munkását, hogy helyezzék át másik szobába. Panaszkodott, hogy a felette élő afgán fiatalok hangosak, és ezért nem tud aludni éjszakánként, valamint reggelente fejfájás gyötri. A szociális munkás megvizsgálta az esetet, de nem találta indokoltnak H kérését. Ennek ellenére ügyfele ragaszkodott állításához, hogy az álmatlansága és a fejfájása a zajnak tudható be,. A segítő folyamat során H végül elmesélte, milyen körülmények miatt kellett elmenekülnie Irakból. Egy nagy olajcégnek dolgozott mérnökként, amikor egy napon néhány radikális iszlám csoporthoz tartozó ember megfenyegette, hogy adjon ki információkat a cégről, különben a családját bántalmazni fogják. Öt hónapon át kapta a fenyegetéseket, mígnem egy alkalommal a feleségét és a 12 éves fiát megtámadták az utcán. Félve a további támadásoktól, bezárta a fiát egy szobába majdnem három hónapra. Mikor a fia elkezdte a fejét a falba verni, és folyamatosan kiabált, H úgy döntött, hogy elhagyja az országot. Mikor megérkezett az országba és menedékjogért folyamodott, őt és a családját elvitték a menekülteknek fenntartott befogadóállomásra. A család egy nagyon kicsi szobát kapott, csupán alapvető bútorokkal. H elmondta a szociális munkásnak, hogy a feleségének nehezen ment az új élethez való alkalmazkodás – rossz életkörülmények, az elszigeteltség, és hogy hátra kellett hagynia a családját. Ez nyugtalanná tette. A felesége H-t okolta a kialakult körülmények miatt, sokat veszekedtek. A fia is zárkózottá vált: nem beszélt a szüleivel és rémálmok gyötörték. Bár részt vett a nyelvi órákon, a tanár szerint a gyermek nagyon tartózkodó volt, tanulási nehézségei voltak és néha nagyon agresszíven viselkedett a többi gyerekkel szemben. H elárulta, hogy folyamatosan azon agyal, mi lesz a családja jövője, és hogy hogyan fognak ebben az országban élni. Úgy érezte, csapdába esett, nehezen tudott bármi másra koncentrálni és könnyen felidegesítette magát.